Donatio Constantini (lat. 'Konstantini adományozás'), Constitutum Constantini: kora-középkori oklevélhamisítvány, melyben Nagy Konstantin cs. 314: I. Szilveszter p-nak és utódainak adományozza Rómát, Itáliát, s a birodalom Ny-i felét, fölruházva őket a szuverén világi uralkodó jogaival; a világ minden egyháza fölötti joghatósági elsőbbséggel, s hit és erkölcs kérdésében törvényhozó hatalommal. - 1. Tartalma. A ~ 2 részből áll: a) Confessio. Az okl-nél szokásos bevezető formulát követő hitvallás után Nagy Konstantin csodás gyógyulásának elbeszélése következik: a pogány papok utolsó gyógyszerként azt ajánlották a leprában szenvedő cs-nak, hogy ártatlan kisdedek vérében fürödjön meg, amit Konstantin elvetett. Azon az éjszakán álmában megjelent Szt Péter és Pál, s gyógyulást ígértek, ha megkeresztelkedik. Kérésére a p. meg is keresztelte, s Konstantin meggyógyult. - b) Donatio. Ezért a cs. főembereivel s a róm. néppel egyetértésben elhatározta, hogy Péter székének fölmagasztalására Szt Péter helytartóját fölruházza "imperialis potestas, gloriae dignitas, vigor, honorificentia" méltóságával, azaz 'uralkodói hatalommal, dicsőséges méltósággal, erővel és megbecsüléssel'. - Részleteiben: Róma pp-ének primátusa legyen a 4 k-i pátriárka és a földkerekség összes egyh-a fölött; a lateráni Szentséges Üdvözítő-baz. caput et vertex omnium ecclesiarum in universo orbe, azaz 'a földkerekség összes tp-ának főtp-a'; a cs. "judeaia, görögo-i asiai (Kis-Ázsia), thrákiai, afrikai és itáliai birtokai ajándékként Szt Péter és Pálé legyenek"; a földkerekség első palotája, a lateráni palota legyen a pápáké; Konstantin cs. →diadémot, →mitrát, →palliumot, bíborköpenyt, -tunikát, cs. jogart és zászlókat ad a p-nak; a fő róm. klerikusok (clerici cardinales, →bíboros) szenátor rangot és ruhát nyernek; szenátort csak a p. szentelhet klerikussá; mivel Szilveszter p. elutasította, hogy "klerikusi korona (→tonzúra)" fölött diadémot viseljen, a cs. sajátkezűleg tette fejére a fehér mitrát és Szt Péter és Pál iránti tiszt-ből testőrszolgálatot teljesített mellette; a p-nak nyilvános szereplésekor mitrát kell viselnie; uralkodói jogot nyer Róma, Itália és egész Ny fölött cs. ellenőrzés mellett. A cs. a k-i birodalomrészt magának tartotta fönn, s új főv-t épített magának (→Konstantinápoly). - A ~t az okl. záradéka, sajátkezű aláírás és hűségeskü zárja. - 2. A ~ kritikája. Az ~ célja nyilvánvalóan az volt, hogy a pápaság fölmagasztalásával kimentse az egyh-at a császárság gyámkodása alól. Nagy Szt Leo ezt még úgy akarta elérni, hogy a birod. keretén belül a világi fejedelemség mellé állította az egyenrangú lelki fejedelemséget. A Ny-róm. birod. összeomlása (476) hozta magával a lehetőséget, hogy a p. egy. lelki hatalma mellé a ny-i világ pol. hatalmát is csatolja. - Nem sikerült még megtalálni azt a tört. helyzetet, amelyben a ~ pontosan magyarázhatóvá válna. Ezért keltezése 752-850 között szinte szerzőnként változik. Legkorábbi szövege a párizsi National- Bibliotheque CL 2777 kz-a, a St-Denis ktor formulás kv-éből, melyet legkésőbb 824: zártak le. Emellett gör. és szláv változatai maradtak fen. - Nagy Károly és Jámbor Lajos idején p-k hivatkoztak rá. III. Ottó udvarában hamisítványnak tartották, ennek ellenére a 15. sz-ig hitelességét senki nem vonta kétségbe, jogi hatályát azonban vitatták (pl. Bresciai Arnold, Ockham Vilmos, Padovai Marsilius). Bizáncban is ismerték, s bizonyos mértékig el is fogadták. Hitelességét a 15. sz: kezdték vitatni (pl. Cusanus, Nicolaus), a prot-ok elvetették, a kat. történészek a 19. sz. végén fogadták el a ~ koholt voltát. →Egyházi Állam **

EC IV:725. - LThK VI:483.